Az, hogy hogyan állunk hozzá embertársainkhoz, csak rajtunk múlik.
Reggelente mindig elkap a monotónia.
Az, hogy hogyan állunk hozzá embertársainkhoz, csak rajtunk múlik.
Reggelente mindig elkap a monotónia.
Nagyon szeretek olvasni. De még annál is jobban szeretek céltalanul bolyongani a kedvenc könyvesboltomban. Ilyenkor tudok kincseket találni. Ahogy tavaly, amikor Lee Stringer Fedél nélkül New Yorkban című könyve került a kezembe.
Szexizmus a magyar médiában. Azzal senki nem vitatkozik, hogy van, mint ahogy mindennapokban is gyakran előfordul. Elsősorban nőkkel, de sokszor férfiakkal szemben is.
Nagy szeretettel köszöntöm a látogatókat az ezeréves bencés apátság otthonában, Pannonhalmán! Az egyórás vezetés alatt körbejárjuk és belesünk az apátságba, megnézzük a kilátót és a pincészetet is. Sok a látnivaló, szedjék a lábukat és ne maradjanak le! A mobilokat kérem kapcsolják ki, nem lesz rá szükség.
Szerkesztőtársaimhoz hasonlóan a héten nekem is be kell mutatnom a lakóhelyem. Tekintve, hogy én Budapesten élek, de Bükre mint szülővárosomba hazajárok, aki kíváncsi a száraz, turistacsalogató szövegekre Bükfürdővel kapcsolatban, annak ajánlom körülnézni az interneten bárhol máshol. Itt ugyanis egy lokálpatriotizmustól átitatott, nosztalgiától sem mentes elmélkedés következik, mellőzve az objektivitást – de bevonva egy kutyát!
2005-ben Copy Con reggae zeneművész tökéletesen vázolta "Szolnok City" című dalában a régi szolnoki mentalitást. Azóta eltelt 12 év, és a dalt újra meghallgatva szívem örülni kezdett, és egy kis hang kúszott be a fejembe: FEJLŐDTÜNK! Tanakodtam, hogy mi a varázsa szülővárosomnak, ezért képekben gyűjtöttem össze kedvenc helyeimet, ahová javaslom minden átutazónak, hogy látogasson el.
Bár már lassan tíz éve nem élek Sopronban, mindig is központi hely lesz a város az életemben. Sokat változott, csak az előnyére. Néha pedig már magam sem ismerek rá. Pedig mindig érdemes visszatérni.
Két nyelven - csak, hogy biztos tudd, hol vagy.
Katona Máté barátommal készítettünk egy kisfilmet Rácalmás-ról.
A kisváros érdekességeit különböző helyeken mutatom be nektek.